Celldömölk Város Honlapja

Ugrás a menüre

 

 

\"\"A 14-15. század fordulóján jött létre Nemesdömölk település elődje, amit Kis- vagy Felsődömölkként említenek. Végleges nevét a 18. században kapta Nemesdömölk, ami lakosainak társadalmi helyzetére utalt (nemes). Az 1681. évi soproni országgyűlés Nemesdömölköt artikuláris helyként jelölte meg, ahol az evangélikusok templomot építhettek. Ekkor lett a település a Kemenesaljai Evangélikus Egyházkerület központja. A templom építéséhez 1738-ban kezdtek hozzá, nem éppen ideális körülmények között. Az épület mai helyén bűzös pocsolya volt. Az evangélikus egyházközösség templomát 1744-ben advent második vasárnapján szentelték fel, ekkor Myskei Ádám volt a lelkész.
A templom úgynevezett keletelt templom, vagyis a földszinten ülő hívők kelet felé Jézus születésének és munkálkodásának helye felé néznek. Az épület alatt található kriptában temették el a gyülekezet patrónusai mellé a nemesdömölki lelkészeket is. 1761-ben kis-karzatot építettek, majd egy évre rá elkészült az orgona is. \"\"II. József rendeletével lehetővé tette a protestáns templomokra történő toronyépítést. A dömölki hívők éltek a lehetőséggel és 1796-ban megépítették a tornyot kettős kereszttel. A torony elkészülte után 24-évvel a templomhoz boltozatos helyiséget építettek és itt helyezték el a Dunántúli Egyházkerület levéltárát, és könyvtárát. Az épület mai formáját 1897-ben nyerte el. Az átépítés folyamán a régi épületet alapig elbontották, a nagy sírboltot betemették. A régi berendezésből nem maradt más, mint az oltár, a szószék egy része és az orgona. A templom felszentelése Gyurácz Ferenc püspök szolgálatával történt. A parókiát 1965-ben építették, melynek vaskerítése a templomot egykor körülvevő kerítésből származik.


\"\"A gyülekezet lelkészei a kezdetektől napjainkig:

Laki János 1674; Posgay Márton 1674-1695; 1695-1718 tanítói vannak; Király Máté 1718-1728; Szeli András 1725-1732; Tóth-Sipkovics István 1732-1734; Miskei Ádám 1734-1765 esperes; Perlaky Gábor 1765-1786 püspök; Hrabovszky Sámuel 1786-1796 püspök; Perlaky Dávid 1796-1802 esperes; Kis János 1802-1808 esperes; Hrabovszky István 1808-1831; Edvi Illés Pál 1831-1863 esperes; Tóth János 1863-1878; Nagy Sándor 1878-1931; Bácsi Sándor 1931-1938; Molitorisz János 1938-1953 esperes; Józsa Márton 1953-1985; Nagy László 1985-87; Bálint László 1987-1993 esperes; Sághy András 1993-2007; Rác Dénes és Rác Dénesné 2007-

Celldömölki Evangélikus Egyházközség
9500 Celldömölk, Ostffy Mihály tér 4.
Tel: (95) 420 058
Rác Dénes és Rác Dénesné lelkész, egyházi mobil: (20) 824 5459

 

Celldömölki Evangélikus Ifjúsági Kör
9500 Celldömölk, Ostffy Mihály tér 4.
Honlap: http://cevik.lutheran.hu/
Somogyi Éva vezető, egyházi mobil: (20) 824 5458

Celldömölki Evangélikus Egyház Hajnalcsillag Óvodája:
9500 Celldömölk, Koptik Odó u.
Limpárné Darabos Mária vezető óvónő
Honlap: http://hajnalcsillag.lutheran.hu

\"\"Az Alsósági Evangélikus Egyházközség a Vasi Evangélikus Egyházmegye 850 tagot számláló anyagyülekezete - jelenleg esperesi székhely. 1538 óta az egyháztörténet része. 1622-ben már önálló lelkészt tartott fenn. Az artikuláris időkben Nemesdömölkhöz kapcsolták. Temploma 1862-ben épült. 1936 óta újra önálló egyházközség.

 

 

Lelkészei:
- Balázs Béla (1931-1969)
- Fehér Károly (1970-1980)
- (Horváthné) Pecznyík Ilona (1981-1991)
- Vető István (1992-2009)
- Kerekes Csaba (2010 - )

Bővebb információ a http://alsosag.lutheran.hu oldalon található
 



Hírek
Cikkek
Közös Önkormányzati HivatalA hivatal vezetéseÜgyfélfogadásKözös Önkormányzati HivatalJárási Hivatal - OkmányirodaTelefonkönyvE-ÜgyintézésBevallási határidőkAdó ügyekSzociális ügyekKözérdekű adatokSzervezeti, személyzeti adatokTevékenységre, működésre vonat Gazdálkodási adatokNyomtatványokKözbeszerzésHirdetményekNemeskocsMesteriMersevátOstffyasszonyfaCímkezeléssel érintett címekMersevát Község ÖnkormányzataMesteri Község ÖnkormányzataNemeskocs Község ÖnkormányzataOstffyasszonyfa Község ÖnkormáAktuálisBemutatkozásPolgármesteri köszöntőVárosunk történeteVárosvezetésEgyházakRómai Katolikus EgyházEvangélikus EgyházReformátus EgyházHelyi buszmenetrendÓvodaÉrtéktárCelldömölki Értéktár BizottságCelldömölki ÉrtéktárJavaslat az értéktárbaKapcsolatKözérdekű adatokOrvosi ügyeletÖnkormányzatVárosvezetésKépviselőtestületBizottságokTestületi ülésekHelyi rendeletek20062007200820092010201120122013201420152016ÁlláshelyekNépjóléti Szolgálat - IgazgatóOstffyasszonyfa - VédőnőDokumentumokIngatlanokIntézményekKMKKKresznerics Ferenc KönyvtárKemenes VulkánparkGazdasági társaságokTársulásokKisebbségi ÖnkormányzatEU-s pályázatokEsélyegyenlőségi akciók és szeÖnkormányzati épületek energetCBG energetikai felújításaKözösségi Közlekedés fejlesztéNapelemes rendszer telepítéseCelldömölk szervezetfejlesztésIvóvízminőség javítás KEOP Izsákfa városrész KEOP projektCBG akadálymentesítéseKompetencia alapú nevelésA közösségi tér megújítása Polgármesteri Hiv. szerv. fejlVulkán parkOrvosi rendelő korszerűsítéseMűsz. Szki. akadálymentesítéseEsélyegyenlőségi programXXI. századi isk. megteremtéseTanulói Laptop ProgramVörösmarty utcai óvoda felújítInfokommunikációs technológia Széchenyi 2020TOP-5.2.1-15-VS1-2016-00001TOP-1.1.3-15-VS1-2016-00006TOP-1.4.1-15-VS1-2016-00043TOP-1.4.1-15-VS1-2016-00044TOP-2.1.2-15-VS1-2016-00011TOP-1.1.3-15-VS1-2016-00008 KÖFOP-1.2.1-VEKOP-16-2017-0066TurizmusVulkán fürdőNevezetességek, látnivalókSág hegyTourinform irodaSzálláshelyekVendéglátásSzabadidő