Vulkán Fürdő 21. szülinap

CELLDÖMÖLK

Huszonegy éves lett a Vulkán Fürdő

Születésnapi strandbulival ünnepelte fennállásának 21. évfordulóját a Vulkán Gyógy- és Élményfürdő augusztus 23-án. A fürdő vendégeit egész délután változatos programok, zenés és táncos produkciók, családi elfoglaltságok, valamint természetesen születésnapi torta várta.

Az ünnepi rendezvényen részt vett Celldömölk város vezetése is. A résztvevőket Nagy Zoltán alpolgármester és Hencz Kornél tanácsnok köszöntötte, valamint Kontics Ilona, a Vulkán Gyógy- és Élményfürdő igazgatója.

A délutáni program Nagy Jonathan bűvész és illuzionista műsorával kezdődött. A látványos produkciót követően a Csepreg Város Mazsorettcsoportja adott lendületes bemutatót, majd Marton Laura és tánccsoportjai szórakoztatta a közönséget.

A születésnapi ünneplés egyik legjobban várt pillanata volt, amikor felvágták a Vulkán Fürdő születésnapi tortáit. A vendégek természetesen ezúttal is nagy érdeklődéssel várták a közös ünneplésnek ezt a hagyományos elemét.

A programtovábbi részében Regős-Foki Veronika fellépése gondoskodott a jó hangulatról, majd zárásként megérkeztek a tűzoltók és kezdődött a habparty. A hatalmas habfelhők között gyerekek és felnőttek egyaránt önfeledten szórakoztak, méltó lezárását adva a születésnapi strandbulinak.

A családokat és a gyermekeket egész délután játszósarok, társasjátékok, gyöngyfűzés, hajfonás és arcfestés is várta, így a legkisebbek is számos program közül választhattak.

A Vulkán Gyógy- és Élményfürdő 2005-ben nyitotta meg kapuit, és az elmúlt 21 évben Celldömölk egyik meghatározó turisztikai és szabadidős létesítményévé vált. A születésnapi rendezvényen a fürdőzők és a város vezetői együtt ünnepelhették az elmúlt évek sikereit, miközben már a következő közös élményekre is készülhetnek.

További képek, részletek:
https://www.facebook.com/plugins/post.php?href=https%3A%2F%2Fwww.facebook.com%2Fpermalink.php%3Fstory_fbid%3Dpfbid02ZeL4pVskTtaZXW7Bxx87WEeUUSmz2HBybsNYxBMZaLwQBrBBgQUCA2RVBUWexsPVl%26id%3D61571563154008&show_text=true&width=500


Megosztom: