Feltűzték a szalagot a gimnázium végzőseinek

2018.01.12.


Celldömölki Berzsenyi Dániel Gimnázium végzősei idén január 12-én kapták meg a felnőtté válást jelképező szalagot. Január 12-én ünnepélyes keretek között a Kemenesaljai Művelődési Köz pont és Könyvtár színháztermében került sor a Celldömölki Berzsenyi Dániel Gimnázium szalagavatójára. Idén, a tavalyihoz hasonlóan egy osztály búcsúzik az almamatertől, így a színpadon 36 végzős sorakozott fel, hogy osztályfőnökük feltűzhesse a szalagot .

Az ünnepség kezdetén Sipos Tibor, az intézmény igazgatója köszöntötte a közönséget. Beszédében a változásokra, valamint az idő múlására hívta fel a figyelmet, hogy lesz a gimnáziumba iratkozó kislányokból, kisfiúkból komoly, tetteiért felelősséget vállaló fiatal felnőtt. Az intézmény igazgatója után Fehér László polgármester köszöntötte a végzősöket. beszédében kiemelte: – A gimnáziumi évek alatt váltatok nagykorúvá, amelyhez különböző örömök és gondok társulnak. Sok erőre, figyelemre és fegyelemre van szükség ahhoz, hogy terveiteket valóra váltsátok. Ezután a pedagógusokhoz, szülőkhöz, rokonokhoz szólt a városvezető, melyben reményét fejezte ki, hogy a fiatalok megfontolt döntést hoztak arról, hogyan folytatják elkövetkező életszakaszukat, addig is büszkén viselik a szalagot. Ezután Rozmán László, a Sárvári Tankerület igazgatója szólt a fiatalokhoz: – Az életnek ez a szakasza hasonlítható egy szobához, melyen egy-egy ajtó van. Ahogy az egyik ajtó bezárul, a másik rögtön ki is tárul. A bezáruló ajtó mögött ott van minden, amit a Celldömölki Berzsenyi Dániel Gimnáziumban összegyűjtöttek: a tudás, az emberi kapcsolatok… Hogy a feltáruló ajtó mögött mi lesz, az nagyrészt Önökön múlik. Ágh Péter, a térség országgyűlési képviselője a szalagavató eredetéről beszélt a végzősöknek, majd a gimnáziumi élet meghatározó élményeit hangsúlyozta. Az életet egy filmsorozathoz hasonlította: a fiatalok élete a sorozat első évadához hasonlít, amelyre mindig is szívesen emlékeznek majd vissza. A továbbiak során is a főszereplők ugyancsak a fiatalok maradnak, de a produceri és rendezői szerepből is egyre többet kell átvállalni a szülőktől, tanároktól. – Higgyetek magatokban, akkor minden sikerülni fog! – zárta beszédét a képviselő. A szalagot viselő végzősök nevében Horváth Flóra Gabriella mondott köszönőbeszédet. A szalagavató második felében a végzős évfolyam műsorával folytatódott a rendezvény, akik meglepetés dallal, fotóösszeállítással és végül a hagyományos keringővel kedveskedtek a közönségnek. A műsorban a gimnázium irodalmi színpada vers- és prózaösszeállítással kedveskedett a közönségnek. Az iskola a szervezők, a szülői munkaközösség, a nevelőtestület és a végzősök nevében köszöni támogatóinak a felajánlásokat.


LOSONCZ ANDREA

 

Minden jog fenntartva

Celldömölk Város Önkormányzata
9500 Celldömölk, Városhza tér 1.
Tel.: 95 / 777-810
Fax: 95 / 420-304
E-mail: celldomolk@celldomolk.hu

cellkabel peWeb