Új tanévet nyitottak az általános iskolák

2017.09.01.

Németh Nóra

Szeptember 1-jével kezdetét vette a 2017/2018-as tanév. Pénteken a város oktatási intézményeiben is sor került az ünnepélyes tanévnyitókra. A több mint két hónapos nyári vakáció után most ismét becsengettek az iskolákba, szeptember 1-jén kezdetét vette a 2017/2018-as tanév. 


A város legtöbb oktatási intézménye az első tanítási napon tartotta meg tanévnyitó ünnepségét is. A Celldömölki Városi Általános Iskola diákjai és tanári kara a Széchenyi utcai épület udvarán gyülekezett péntek reggel az ünnepségre. Miután a megszeppent elsősöket is bekísérték osztályfőnökeik az eseményre, Majthényi László, a megyei közgyűlés elnöke köszöntötte a megjelenteket. A megyei elnök kiemelte, a Celldömölki Városi Általános Iskola a járás legnagyobb létszámú alapfokú oktatási intézménye, így zavartalan működéséhez és a sikeres tanévhez közös munkára lesz szükség. A köszöntő után a második osztályosok invitálták verssel és tánccal iskolába diáktársaikat. Később a sárvári tankerületi központ képviseletében Bertalan Tímea gazdasági vezető tett bejelentést, miszerint egy nyertes pályázatnak köszönhetően a városi iskola 225 millió forint támogatásban részesül, melyből a jövőben felújításra kerülnek majd a természettudományos szaktantermek, bővül az informatikai eszközpark, új nyelvi labor kerül kialakításra, megtörténik a parkosítás, napelemek felszerelése, valamint számos bútor, tan- és sporteszköz kerül beszerzésre, továbbá egy életmentő készülék is az iskola tulajdonát képezi a közeljövőben. A bejelentés után ismét az elsősöké volt a főszerep, akik verssel üdvözölték új iskolájukat, majd Danka Adél, az intézmény vezetője tartott beszédet. Az intézményvezető megjegyezte, reméli minden diáknak sikerült kipihennie magát a nyáron, hiszen a tanév új kihívásokat állít majd eléjük, melyek leküzdéséhez mindenki közös, aktív és szorgalmas munkájára szükség lesz. A köszöntő után az igazgató hivatalosan is megnyitotta az új tanévet. Ugyanebben az időpontban az Alsósági Tagiskolában is megtartották az ünnepélyes tanévnyitót. A tornacsarnok hamar megtelt a vakációról visszatérő gyermekek zsivajával, az intézmény 157 tanulóval kezdte meg az új tanévet. Őket a városvezetés nevében Söptei Józsefné alpolgármester-aszszony köszöntötte. A tagintézmény vezetője, Szabóné Kiss Ildikó is köszöntötte az egybegyűlt diákokat és pedagógus kollégákat. Mint elmondta, a nyár során sem pihent az intézmény, a diákoknak számos táborlehetőséget kínált az elmúlt hónapokban a tagiskola. Most viszont egy újabb tanév és sok új kihívás következik. De nem csak az intézmény köszöntötte a tanulókat, az induló 23 fős első osztály kisdiákjai is készültek műsorral a tanárok és a diáktársak számára. Az iskolakezdő gyermekek verscsokorral tették színesebbé az ünnepséget. Az eseményen beszédet tartott még Bejczi Károly, az Ádám Jenő Zenei Alapfokú Művészeti Iskola vezetője, aki elmondta, a tavalyi sikeres kísérleti év után idén is folytatódik a zeneoktatás a tagiskolában, sőt, szeptembertől egy önálló, összevont szolfézs évfolyamot is indít a zeneiskola. A bejelentéseket követően véget ért az ünnepség, és hivatalosan is kezdetét vette a 2017/2018-as tanév.


NÉMETH N.

 

Minden jog fenntartva

Celldömölk Város Önkormányzata
9500 Celldömölk, Városhza tér 1.
Tel.: 95 / 777-810
Fax: 95 / 420-304
E-mail: celldomolk@celldomolk.hu

cellkabel peWeb