Szent Hubertus oltárán áldozva

2017.09.02.

2017. szeptember 2-án Celldömölk adott otthont a Vas Megyei Vadásznapnak. A vadászok Szent Hubertust tartják fő védőszentjüknek, de közeli volt ez az időpont Szent Egyed napjához, aki talán kevésbé ismert, de a „vadak védőpajzsaként” tisztelik, és szeptember 1-jén emlékezünk rá.  


A nagyszabású program kürtös térzenével indult, majd a Terítéken a szarvas szignáljával tisztelegtek a színpad előtt kiterített két tekintélyes gímszarvas bika előtt. Ezt követően Gagyi István, a Vas Megyei Vadászkamara és a Vasi Vadgazdálkodók Védegyletének elnöke mondott köszöntőt, melyben kiemelte: az ilyen és ehhez hasonló rendezvényekkel olyan lehetőséget teremtenek, hogy ne csak a mintegy 60 ezer vadász, hanem az érdeklődők is közelebb kerülhessenek a vadászat mindennapjaihoz. A magyar vadgazdálkodás világszínvonalát hangsúlyozta, mely már az 1937-es berlini Nemzet közi Vadászati Kiállításon tért hódított, és azóta is az élvonalban helyezkedik el. Ennek bizonyítéka, hogy 2021-ben Budapest ad otthont a nemzetközi kiállításnak. Gagyi István köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik lehetővé tették, hogy ez a megyei rendezvény létre jöhetett. Fehér László polgármester elmondta, büszke arra, hogy a megyei vadászkamara a celldömölki városvezetést kereste felkérésével a rendezvény szervezését illetően. Köztudomású, hogy városunk nyitott a különféle rendezvényekre, szinte minden hétvégén történik egy-egy nagyobb megmozdulás a kultúra, a közművelődés terén. Legutóbb 17 éve, 2000-ben volt megyei vadásznap városunkban, pedig több vadásztársaság van a környéken, és területekben is bővelkedik a Kemenesalja és a Kemeneshát. Örömét fejezte ki, hogy a színvonalas kiállításon több helyi és környékbeli vadász trófeái is megtekinthetőek. Ágh Péter, térségünk országgyűlési képviselője megnyitó beszédében kiemelte: ez a rendezvény újabb bizonyítéka annak, hogy a vadászok azon túl, hogy a természet egyensúlyát fenntartják, igazi közösségi emberek. A nemrégiben a magyar parlament által meghozott vadásztörvényről beszélt, mely már hatályban van: a szabályozás csak keret, a vadászok kellenek ahhoz, hogy megtöltsék azt tartalommal. Ezután Pap Gyula, az Országos Magyar Vadászkamara sportvadász alelnöke kapott szót. Megelégedettségének adott hangot, hogy az új törvény szerint államilag szabályozzák a fegyvertartást, a vadhús kezelését, és hogy az orvvadászat mint fogalom, megjelent a törvénykezésben. Elmondta, milyen felelősségteli időszak előtt állnak most a vadászok, hiszen céljuk, hogy a következő 20 évben újra világelsővé tegyék a magyar vadgazdálkodást. Beszédét egy Bársony István-idézet után („A vadász mindenütt ott van; mindig készenlétben van és semmi sem sok neki.”) a vadászköszöntéssel zárta: Üdv a vadásznak, tisztelet a vadnak! Hubertus mise következett, melyet Németh Zoltán celldömölki plébános celebrált, mellette Rác Dénes evangélikus és Németh Tamás református lelkészek szolgáltak. Az ifjú vadászok fogadalomtételét követően Prof. Dr. Faragó Sándor, a Soproni Egyetem rektora osztotta meg útravaló gondolatait az ifjú vadászokkal és a közönséggel, melynek fő eleme az volt, hogy a vadászatot mindenképpen etikusan folytassák. Ezt követően kitüntetések átadása következett: a Vadászkamara Aranyérmét Vörös Imre, Nimród Vadászérmet id. Bakó László celldömölki vadászok érdemelték ki tevékenységükért. A vadászati trófea, festmény- és gyermekrajzkiállítás megnyitója után egészen estig kulturális műsorszámok követték egymást, a délután közepén agár bemutatóval és íjászbemutatóval gazdagítva a programkínálatot. „Te vagy a vadász és te vagy a vad/ s távol, a hatalmas: az is te magad” – olvashatjuk Weöres Sándor Harmadik szimfóniájában, mely az élet teljességének eléréséért folyó küzdelemről szól, és a költő ezzel a képpel is a teljességet fejezi ki. Erre törekedtek ezen a napon a vadászok is, hogy minden érdeklődő élményekben gazdagon térhessen haza.


LOSONCZ ANDREA

 

Minden jog fenntartva

Celldömölk Város Önkormányzata
9500 Celldömölk, Városhza tér 1.
Tel.: 95 / 777-810
Fax: 95 / 420-304
E-mail: celldomolk@celldomolk.hu

cellkabel peWeb