Akadálymentes verzió
Celldömölk Város címere Celldömölk Város honlapja dizájn elem

Fókuszban az öttusa

2017.06.22.

Németh Nóra

Ismét neves magyar olimpikont látott vendégül a Cselekvő Összefogással Celldömölkért Egyesület, a szervezet közéleti kávézó sorozatának legutóbbi vendége Fábián László olimpiai bajnok öttusázó volt.  


Az egykori élsportolóval csütörtök délután Fehér László, az egyesület elnöke beszélgetett a KMKK-ban. A fórum keretében Fábián László fel - idézte első törekvéseit a sport terén, mikor még úszóként próbált érvényesülni, majd mesélt arról, hogyan váltotta aztán fel az úszást a férfiasság sportjaként emlegetett öttusa: – Kizárásos alapon lettem öttusázó, mert habár a vízilabda állt közel a szívemhez, de ahogy talán még most is látszik rajtam, elég csenevész gyerek voltam, és féltem attól, hogy nem lesz majd elég erőm hozzá, mint ahogy a kajak-kenuhoz sem, ami aztán tényleg elég komoly izomzatot igényel. Így gyakorlatilag kizárásos alapon megmaradt nekem az öttusa. Előtte még úszóként indultam két- illetve háromtusában is, tehát úszás, futás és úszás, futás, lövészetben. Ezekben viszonylag ügyesnek bizonyultam, ami azt jelenti, hogy tízből tíz versenyt megnyertem, és ezért az öttusázók úgy gondolták, hogy érdemes lenne nekem mind az öt számot kipróbálni. A beszélgetés során Fábián László képes beszámolót tartott sportsikereiről, főként a ’88-as szöuli olimpiáról, ahol csapatban aranyérmes lett, egyéniben pedig hatodik helyezést ért el, és a ’89-es budapesti világbajnokságról, ahol csapatban és egyéniben is első helyen végzett. A polgármester mindeközben kiegészítésként felsorolta az egykori öttusázó további országos és nemzetközi eredményeit, melyek listája szinte végeláthatatlanra nyúlt. Fábián László 1996-ban fejezte be az aktív sportolást, de az öttusától és a sport világából soha nem vonult vissza. 1996-tól 2000-ig a Nemzetközi Öttusa Szövetség marketing bizottságának tagja volt. 1996 decemberében a Magyar Öttusa Szövetség alelnöke lett 2000-ig. Sportvezetőként az öttusaversenyek lebonyolítási rendjének megújításáért is sokat tett. Szintén ’96 óta tagja a Magyar Olimpiai Bizottságnak is, 2017-ben pedig a MOB főtitkárának is megválasztották. – Valóban az olimpiai bizottság sportigazgatójaként az a dolgom, hogy minden sportágra rálássak, az öttusán túl a másik negyvenegynéhány olimpiai sportágra– számolt be a MOB főtitkáraként legfőbb feladatáról Fábián László. – Azt szeretném, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság betöltse azt a szerepét, amire hivatott, hogy sportszakmai iránymutatója, vezére legyen a magyar sportnak, mind a nyári, mind a téli sportágaknak, felnőtt és utánpótlás korosztálynak, nőknek és férfiaknak. Tehát gyakorlatilag élni kell azzal a lehetőséggel, hogy fejlesszünk, hogy új irányokat találjunk, a sporttudomány területét is bevonjuk abba, hogy a magyar sport csillaga továbbra is fényesen ragyogjon, és a legjobb tíz nemzet között maradhasson az olimpiai játékok eredményességi listáján. A beszélgetés befejezéseként természetesen a közönség is szót kapott, akik a sportsikerek felidézésén túl olyan aktuális témákról is érdeklődtek, mint a miniszteri hatáskörbe került sportirányítás és - finanszírozás, vagy Magyarország olimpiarendezési pályázatának kérdése. Fábián László pedig válaszaival készséggel állt a közönség rendelkezésére. Az este a szokásokhoz hűen a halhatatlan olimpikon köszöntésével, valamint autogramosztással és fotózkodással zárult.


NN

 

dizájn
címer
Celldömölk

Minden jog fenntartva

Celldömölk Város Önkormányzata
9500 Celldömölk, Városh�za tér 1.
Tel.: 95 / 777-810
Fax: 95 / 420-304
E-mail: celldomolk@celldomolk.hu

készítők cellkabel peWeb