Akadálymentes verzió
Celldömölk Város címere Celldömölk Város honlapja dizájn elem

Megyei díjátadó a tanulmányi sikerekért

2017.06.14.

Németh Nóra

Az idei évben Celldömölkön zajlott a Vas megyei tanulmányi versenyek díjátadó ünnepsége. A rendezvény keretében több mint 200 diákot jutalmaztak a megyei elöljárók és oktatási központok vezetői. 


A Vas megyei díjátadó ünnepségre idén június 13-án Celldömölkön került sor. A Zalaegerszegi Pedagógiai Oktatási Központ ünnepélyes keretek között jutalmazta azokat a diákokat, akik a tanév során kiemelkedő teljesítményt nyújtottak. Az esemény Ágh Péter országgyűlési képviselő köszöntő levelével vette kezdetét. A képviselő kiemelte, Vas megye bővelkedik azokban a diákokban, akikben megvan a kellő tudásvágy és kitartás ahhoz, hogy az őket érdeklő területeken kimagaslót nyújtsanak, gazdagabbá téve a megyét tehetségükkel. Majd Majthényi László megyei elnök mondta el köszöntőjét: „Ma itt azért jöttünk össze, hogy azokat a gyerekeket ünnepeljük, akik kiválóak valamilyen területen. Azt mondják, hogy a tehetséget úgy kapjuk, azt nem lehet megszerezni. Szorgalommal sok mindent el lehet érni, de a tehetség adottság. Ezért óriási felelősség van nem csak rajtatok, hanem a pedagógusokon és a szülőkön is, hogy megtalálják ezt a tehetséget. Hogy nem kis munka árán rájöjjenek arra, hogy melyikőtök miben tud jeleskedni, sikereket elérni.” A megyei elnök után az esemény házigazdájaként Fehér László polgármester is köszöntötte a megjelent diákokat és pedagógusokat, végül Tóth Ferenc, a Pedagógiai Oktatási Központ zalaegerszegi főosztályvezetője vette át a szót, megköszönve Celldömölk városnak a szervező munkát, majd üdvözölve a díj átadó résztvevőit. A köszöntők után a díjak átadása következett. Ahogy az a ceremónián is elhangzott, a POK által szervezett versenyek megyei fordulóján 1300 diák vett részt. Közülük azokat a tanulókat jutalmazták a rendezvény keretében, akik ezeken a megmérettetéseken első, második vagy harmadik helyezést értek el, így több mint 200 díj került átadásra az ünnepségen. A helyezettek között 20 olyan tanuló is volt, akik több verseny esetében is dobogós helyezést értek el, így többször is színpadra szólították őket. A pénzjutalmakat és ajándékbelépőket Majthényi László megyei elnök, Fehér László polgármester, Klampár Tibor olimpiai bajnok, Szentgyörgyvári Róbert, az SZMSZC főigazgatója, Tóth Ferenc főosztályvezető, valamint Fodor István és Rozmán László tankerületi igazgató adta át. A rendezvényt celldömölki tehetségek műsorai színesítették, a Soltis Lajos Színház tagjai, az Ádám Jenő Zene iskola és a Berzsenyi Dániel Gimnázium növendékei léptek fel színvonalas produkciókkal.


NÉMETH NÓRA


 

dizájn
címer
Celldömölk

Minden jog fenntartva

Celldömölk Város Önkormányzata
9500 Celldömölk, Városh�za tér 1.
Tel.: 95 / 777-810
Fax: 95 / 420-304
E-mail: celldomolk@celldomolk.hu

készítők cellkabel peWeb