Akadálymentes verzió
Celldömölk Város címere Celldömölk Város honlapja dizájn elem

Alsósági Tavaszi Napok - rendezvény

2017.05.23.

Németh Nóra

Az Alsósági Tavaszi Napok nem csak a városrész, de az egész település számára meghatározó ünnepi esemény.  

Nem is csoda, hiszen immár negyed évszázados múltra tekint vissza. A rendezvény hagyományosan május végén kerül megrendezésre, így bizony általában kiszámíthatatlan időjárási viszonyok között zajlik az esemény. Így történt ez idén is, a tavaszi napok első napján, szombaton a szeles időjárás miatt az alsósági sportcsarnokban kerültek megrendezésre a programok. A Kemenesaljai Művelődési Központ Könyvtár, valamint az Alsóság-Izsákfai Részönkormányzat közös szervezésében létrejött rendezvényt Kovácsné Söptei Valéria kép viselő nyitotta meg ünnepélyes keretek között. Kovácsné Söptei Valéria elsőként az alsóságiak összetartását méltatta, hangsúlyozva a közösségek hagyományainak jelentőségét. Majd beszámolt a nemrégiben hivatalosan is bejelentett TOP-os pályázatok eredményeiről, melynek köszönhetően az alsósági városrész 95 millió forintot nyert el központjának fejlesztésére. A pályázati pénzből a településrészhez méltó központ kerül majd kialakításra, zöld övezettel, termelői piaccal és parkolóval. A köszöntő után kulturális program következett, melyben az alsósági óvodások és az alsósági tagiskola diákjai vettek részt. Az előadást követően az önkormányzat nevében Fehér László polgármester és Kovácsné Söptei Valéria képviselő játékokat és sporteszközöket ajándékoztak a településrész óvodájának és iskolájának. A délután további részében egy mást követték az előadások a színpadon, fellépett a Soltis Színház, az Ultra violák Bábcsoport, majd táncos produkciókkal szerepelt az Energy, a KMKK mazsorett csoportja és a Rose- Dance tánccsoport. Habár a sportcsarnokban folyamatosan zajlottak a programok, a bátrabbak a csarnok előtti téren felállított standokat is meglátogatták, ahol nem csak ételek-italok, de különféle kézműves alkotások, játékok is várták az érdeklődőket. Mind e közben a legkisebbeknek ugrálóvár és játszóház állt a rendelkezésükre. És természetesen a közös étkezés sem maradhatott el, a jelenlévőket az Alsóság-Izsákfai Rész önkormányzat látta vendégül, miközben Karczagi János énekművész és barátai szolgáltatták a zenei aláfestést. A szombati programok sorát a helyi rock - zenekarok élő koncertje zárta. Vasárnap, a tavaszi napok másnapján a hagyományokhoz hűen ökumenikus istentisztelettel, valamint labdarúgótornákkal folytatódott a rendezvény.


NN

 

dizájn
címer
Celldömölk

Minden jog fenntartva

Celldömölk Város Önkormányzata
9500 Celldömölk, Városh�za tér 1.
Tel.: 95 / 777-810
Fax: 95 / 420-304
E-mail: celldomolk@celldomolk.hu

készítők cellkabel peWeb