Akadálymentes verzió
Celldömölk Város címere Celldömölk Város honlapja dizájn elem

Télbúcsúztató máglyagyújtás

2017.02.27.

Németh Nóra

Míg egyes hagyományok szép lassan feledésbe merülnek, a farsangi népszokások ezzel szemben ismét virágkorukat élik. Különösen nagy teret hódítanak manapság a különféle télűző rendezvények: van, ahol rönkhúzással, van, ahol bolondesküvővel és van, ahol kiszebáb égetéssel búcsúznak a települések a téltől. 


Három évvel ezelőtt Celldömölk is megtartotta első télűző, tavaszköszöntő rendezvényét a Celldömölk-Alsóság közötti területen. A programból idén már csaknem hagyomány lett, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a február 26-án rendezett télbúcsúztatóra több százan gyűltek össze a két városrész között, ahova a Város gondnokság munkatársai ismét óriási máglyát alkotva gyűjtötték össze a település feleslegessé vált karácsonyfáit. Az érdeklődőket hangulatos élőzenével várták a szervezõk, melyben Gregorich Zsófia vezetésével a Gombolyag együttes működött közre. De nem csak zenével készültek a vendégek köszöntésére, meleg teával és forralt borral is kínálták az egyre nagyobb számú közönséget, akiket az önkormányzat nevében Karádi Mihály képviselő köszöntött a színpadon, jó szórakozást és hagyományőrzést kívánva a délután további részéhez. A télbúcsúztató keretében sor került még a farsang egyik elmaradhatatlan eseményére, a jelmezversenyre is, a legkisebbek ismét magukra ölthették kedvenc állatuk, mesefigurájuk vagy szuperhősük jelmezét. És habár az ötletes kreációkat zsűri értékelte, de természetesen senki nem távozott üres kézzel a színpadról. Ráadásul a felhívásnak az idei évben nem csak a gyerekek körében volt sikere, az idősebb korosztály képviselői között is akadtak, akik maskarában tették tiszteletüket a rendezvényen. Végül a tavaszköszöntő legfontosabb pillanata is elérkezett, a karácsonyfákból rakott máglyát Karádi Mihály képviselő, dr. Kovács Zoltán részönkormányzat-vezető és Finta Zoltánné, a Városgondnokság igazgatója lobbantották lángra, hogy tüze végre valóban elűzze a téli hidegeket, a körülötte állók pedig együtt köszönthessék a tavaszt.




NÉMETH N.

 

dizájn
címer
Celldömölk

Minden jog fenntartva

Celldömölk Város Önkormányzata
9500 Celldömölk, Városh�za tér 1.
Tel.: 95 / 777-810
Fax: 95 / 420-304
E-mail: celldomolk@celldomolk.hu

készítők cellkabel peWeb