Akadálymentes verzió
Celldömölk Város címere Celldömölk Város honlapja dizájn elem

Bállal nyitotta az évet a Soltis Színház

2017.02.11.

Németh Nóra

Habár az idei évben Celldömölkön a hagyományoktól eltérően nem a Soltis Lajos Színház nyitotta a báli szezont, az ünnepség az idén sem maradhatott el. A 15. Színészek és Színházbarátok Báljára február 11-én a Vasvirág Hotelben került sor. 


Az idei báli szezon sem érhetett véget Celldömölkön a Soltis Lajos Színház hagyományos ünnepsége nélkül. A kamaratársulat immár 15. alkalommal szervezte meg a Színészek és Színházbarátok Bálját, melynek ezúttal is a Vasvirág Hotel adott otthont. Az est idei házigazdája Savanyu Gergely és Kelemen Márta volt, akiknek közvetlen stílusa és pikáns humora egyből megteremtette a bál további hangulatát. A bevezetőt követően Fehér László polgármester nyitotta meg a rendezvényt, aki gratulált a 15 éves évfordulóhoz, hangsúlyozva, milyen jelentős szerepet játszik a Soltis Színház társulata Celldömölk kulturális és közösségi életében, hiszen nem sok kisváros mondhatja el magáról, hogy saját színházépülettel is rendelkező színi társulat nevezheti székhelyének. Megköszönte Nagy Gábor igazgatónak, hogy már évek óta a település közösségi életének motorjaként tevékenykedik, valamint biztosította a színházat az önkormányzat jövőbeli támogatásáról is.



A polgármester után Nagy Gábor vette át a szót, aki köszöntőjében beszámolt a színház 2016-os évének statisztikáiról. A tájékoztató alapján a tavalyi évben a Soltis Színház 128 előadást mutatott be, összesen 17 ezer néző elött. Ezek közül 41-et Celldömölkön adtak elő, csaknem 3 ezer nézővel. Az év során több mint 20 vendégelőadást fogadtak székhelyükön, valamint 13 saját darabot mutattak be külföldön, Erdélyben. Beszámolt továbbá a színház épületének felújításáról, és több művészeti pályázatról is, melynek keretében különféle programokon vettek részt a társulat tagjai. A közelmúltban három mesejátékkal és két felnőtt darabbal, a Vaknyugattal és a Legyen a férjem! - mel bővült a repertoár. A tájékoztató után az est menetrendjét követve műsorok következtek, a Soltis Színház színészei zenés, táncos darabokkal és egyéb szórakoztató előadásokkal színesítették a bál programját.



NÉMETH N.

 

dizájn
címer
Celldömölk

Minden jog fenntartva

Celldömölk Város Önkormányzata
9500 Celldömölk, Városh�za tér 1.
Tel.: 95 / 777-810
Fax: 95 / 420-304
E-mail: celldomolk@celldomolk.hu

készítők cellkabel peWeb