Akadálymentes verzió
Celldömölk Város címere Celldömölk Város honlapja dizájn elem

Zöldkarácsony a Vulkánparkban

2016.11.26.

Németh Nóra

Az Európai Hulladékcsökkentési Hét egy minden év november utolsó hetében megrendezésre kerülő kezdeményezés. Ennek keretében lelkes önkéntesek saját akcióötleteiket megvalósítva hívják fel a figyelmet a hulladék keletkezés megelőzésének, a keletkezett mennyiség csökkentésének, a termékek újrahasználatának, valamint az anyagok újrahasznosításának fontosságára.  


2009-ben indult útjára a kezdeményezés, amely a negyedik alkalommal, 2012-ben már 27 országban 10793 akció keretében valósult meg. Azóta ezek a számok pedig csak tovább növekedtek, az idei évben pedig a Kemenes Vulkánpark is csatlakozott a kezdeményezéshez. Az intézmény ugyanis pár héttel ezelőtt egy recycling pályázatot írt ki két kategóriában, karácsonyfadíszekkel, illetve képeslapokkal lehetett nevezni, melyeknek természetesen újrahasznosított hulladékból kellett készülniük. A rövid pályázati idő ellenére népszerű volt a felhívás, ugyanis rengeteg pályamunka érkezett a Vulkánparkba, Celldömölk és környékén túl az ország legtávolabbi pontjairól is, így például Debrecenből. A készítők pedig igazán kreatívan oldották meg a feladatot, olyan egyszerű alapanyagokat felhasználva, mint a PET-palack, a parafadugó, a tojástartó,vagy épp a feleslegessé vált puzzle számos ötletes, színvonalas és eredeti karácsonyfadísz született. Ugyanilyen kreatív munka állt a képeslapok mögött is, a hulladékpapírból készült üdvözlőkártyák szintén kiállításra kerültek a Vulkánház előterében. A pályamunkák pedig természetesen díjazásban is részesültek. A pályamunkákból nyílt kiállítás megnyitója után egyéb programok is várták a látogatókat. Szintén a hulladékcsökkentés jegyében cserebere börze nyílt az előcsarnokban, ahol a mások által már megunt, vagy feleslegessé vált ruhadarabok cseréjére, vásárlására volt lehetőség. Emellett indult egy zölddekor workshop is, ahol a Vulkánpark által szelektíven gyűjtött műanyag és kartonpapír hulladékból készíthettek karácsonyi dekorációkat a látogatók az upcyclng, vagyis az értéknövelő újrahasznosítás jegyében.


NN

 

dizájn
címer
Celldömölk

Minden jog fenntartva

Celldömölk Város Önkormányzata
9500 Celldömölk, Városh�za tér 1.
Tel.: 95 / 777-810
Fax: 95 / 420-304
E-mail: celldomolk@celldomolk.hu

készítők cellkabel peWeb