Akadálymentes verzió
Celldömölk Város címere Celldömölk Város honlapja dizájn elem

Az iskolák működtetéséről tárgyaltak

2016.11.12.

Németh Nóra

November 10-én rendkívüli testületi ülést tartottak a város vezetői. Az ülésre a köznevelési intézmények kérdésében bekövetkezett jogszabályi változások miatt volt szükség, melynek értelmében 2017. január 1-től a tankerületi központ által fenntartott, a települési önkormányzat által működtetett köznevelési intézmények működésével kapcsolatos jogok és kötelezettségek a tankerületi központot illetik meg és terhelik.  

Ez Celldömölkön a Berzsenyi Dániel Gimnáziumot, a Celldömölki Városi Általános Iskolát és Alsósági Tagiskoláját, valamint az Ádám Jenő Zenei Alapfokú Művészeti Iskolát érinti, melyek működtetését 2017-től a jogszabályok értelmében az önkormányzattól a KLIK veszi át. Az ülés során az átvételhez szükséges szerződések újraalkotásáról, megalkotásáról tárgyaltak a képviselők, így például a működtetés funkcionális feladatait ellátó közalkalmazottak, munkavállalók tankerületi állományba való kerüléséről. Az átvétel egy fő ingatlankezelési ügyintézőt, 11 fő takarítót közalkalmazottként, valamint 1-1 fő takarítót jelent köz foglalkoztatottként, akik január 1-től szintén a tankerület állományába kerülnek, amennyiben a központ által előírt képesítési feltételeknek megfelelnek. További kérdést jelent a Celldömölki Városi Óvoda által működtetett konyha, mely mivel nem kerül átadásra a KLIK számára, így a közüzemi szolgáltatások tekintetében költségmegosztást igényel. Szintén az átadás kérdéses pontja még az alsósági sportcsarnok helyzete, mely nem csak köznevelési feladatokat lát el, de a városrész közösségi színtere is egyben, emellett különböző sportegyesületek, közösségek is bérlik. Az átadással kapcsolatos részletekről egyelőre még csak egyeztettek a képviselők, hivatalos döntések várhatóan a következő testületi ülésen, november 23-án születnek majd a kérdésben. Következő napirendi pontként a bizottságok összetételéről szavaztak a városvezetők, a képviselő-testületben történt személyi változások miatt ugyanis a részönkormányzatban és a bizottságokban is szükség volt változtatásokra. Az új tagok beiktatására szintén a soron következő testületi ülésen kerül majd sor. Utolsó napirendi pontként a Radnóti utca helyrehozataláról egyeztettek a képviselők. A testület döntése alapján a körülbelül 6 millió forintos beruházás a König Sütőipari Gépgyártó Kft-t kell, hogy terhelje, mivel az útburkolat a gyár új csarnokának építési munkálatai során rongálódott meg.

NN

 

dizájn
címer
Celldömölk

Minden jog fenntartva

Celldömölk Város Önkormányzata
9500 Celldömölk, Városh�za tér 1.
Tel.: 95 / 777-810
Fax: 95 / 420-304
E-mail: celldomolk@celldomolk.hu

készítők cellkabel peWeb