Akadálymentes verzió
Celldömölk Város címere Celldömölk Város honlapja dizájn elem

Új képviselőt iktattak be az ülésen

2016.10.12.

 2016. október 12-én tartotta soros ülését Celldömölk Város Képviselőtestülete. Az ülésen mindenekelőtt dr. Smidéliusz Sándor, a Helyi Választási Bizottság elnöke tartott tájékoztatást a 2016. szeptember 25-i időközi választás eredményéről

mely szerint – mint arról korábban már beszámoltunk – a 693 érvényes szavazatból 448:239 szavazat ellenében Kovácsné Söptei Valériát választották a 7-es számú egyéni választókerület képviselőjévé. A képviselő az októberi ülésen esküdött fel a képviselő-testület és a nyilvánosság előtt. Ezután Fehér László városvezető beszámolt a két ülés között történtekről, majd a Városi Óvoda beszámolója következett az elmúlt évi tevékenységéről. Változnak a hulladék szállítást érintő jogszabályok. Erről és a Celli HUKE Nonprofit Kft. gazdasági helyzetéről adott tájékoztatást Bognár Zsolt, a hulladékszállító vállalat új ügyvezetője. Ősz lévén módosul a Kemenes Vulkánpark nyitva tartási rendje. Erről az intézmény honlapján tájékozódhatnak az érdeklődők. A celldömölki Evangélikus Egyház község az önkormányzat segítségét kérte a tekintet ben, hogy lehetőségeihez mérten támogassa a mesteri táborhely belső felújítását, mivel az épületben évente több mint 60 hátrányos helyzetű gyermek táboroztatását oldja meg az egyházközség. Söptei Józsefné alpolgár mester-asszony javaslatára idén 200, jövőre 300 ezer forintos támogatást nyújt a város az épület rendbe tételéhez. Zárt ülésen fogadták el a képviselők Lengyel László alpolgármester saját kérésére történő felmentését az alpolgármesteri és egyéb tisztségek viselése alól.

»LA

 

dizájn
címer
Celldömölk

Minden jog fenntartva

Celldömölk Város Önkormányzata
9500 Celldömölk, Városh�za tér 1.
Tel.: 95 / 777-810
Fax: 95 / 420-304
E-mail: celldomolk@celldomolk.hu

készítők cellkabel peWeb