Akadálymentes verzió
Celldömölk Város címere Celldömölk Város honlapja dizájn elem

Szent István és az új kenyér ünnepe

2016.08.20.

Államalapító Szent István királyunkra emlékezünk augusztus 20-án, de az új, a mindennapi kenyerünk ünnepe is ez hosszú évtizedek óta.  

A Kemenesaljai Művelődési Központ és Könyvtár színháztermében tartották a rendezvényt idén is e jeles napon. Az államalapítás nehéz, felelősség teljes és építő jellegű munkájához hasonlította Fehér László, városunk polgármestere a városfejlesztési tevékenységet. Az elmúlt években e jeles napon több, a várost meg határozó létesítményt is avathattak. – Rajtunk is múlik államalapító királyunk öröksége: az, hogy felismerjük-e a kihívásokat. Amennyiben igen, az jelzi, hogy folyamatosan képesek vagyunk fejlődni. Az, ahogyan Szent István nemzetet kovácsolt a különböző törzsekből, azt is jelenti, hogy elfogadta a különböző értékrendeket. Idejekorán felismerte, hogy a megmaradás záloga az összefogás – hangsúlyozta köszöntőjében a városvezető. Ünnepi beszédében Söptei Józsefné alpolgármester asszony Szent István nagyságára hívta fel a figyelmet. – Szent királyunk erőt adott, szerette a nemzetet, erős hitével példát mutatott a nála gyengébbeknek. Az összefogás példájával megalapozta nem csak a magyarság, de az egész Kárpát-medence jövőjét. A királyi vármegyerendszer kialakulása több mint 1000 éves példájával bizonyította, hogy működő képes. Első nagy királyunk számára fon tos volt a tudás, ezért szerzeteseket hívott az országba, hogy az itt élők ismereteit gyarapítsák. Alpolgármester asszony beszédében kitért a termények betakarításának idejére, arra, hogy ilyenkor ünnepeljük a mindennapi betevőt, az új kenyeret is. Ezzel párhuzamosan említést tett a munkáról, amely lehetővé teszi, hogy kenyér kerüljön az asztalra. Változóban van minden, mert amíg korábban az ipar jelentett sokak számára kenyérkereseti lehetőséget városunkban, ma inkább a turizmus fejlesztésével kívánják ezt elérni. Éppen azért dolgoznak azon helyi, megyei politikusok, hogy kiaknázzák a Ság hegy nyújtotta lehetőségeket – hogy mind többen megtalálják helyüket az idegenforgalom által kínált területen. István király korszerűségét hangsúlyozta Imre herceghez intézett Intelmeivel alátámasztva: „… mindenütt és mindenekben a szeretetre támaszkodva ne csak atyafiságodhoz és a rokonságodhoz vagy a főemberekhez, avagy a gazdagokhoz, a szomszédhoz és az itt lakóhoz légy kegyes, hanem még a külföldiekhez is, sőt mindenkihez, aki hozzád járul. Mert a szeretet gyakorlása vezet el a legfőbb boldogsághoz.”Majthényi László, Vas Megye Közgyűlésének elnöke köszöntőjében a Magyarok Kenyerére hívta fel a figyelmet, melyhez idén a vasi gazdálkodók közül 104-en járultak hozzá több mint 13 ezer kilogramm liszttel. Az ünnepi beszédek elhangzása után a kitüntetések átadása következett: Fehér László polgármester, Söptei Józsefné alpolgármester és Farkas Gábor jegyző Celldömölk Város Önkormányzata nevében a következő díjakat adta át: „Celldömölk Városért Érdemérem” kitüntetést kapott pedagógusnap alkalmából Dózsáné Balogh Viola, Gáspárné Káldi Krisztina, Jónás Róbert, Lampértné Horváth Veronika, Nagyné Horváth Edit és Zsámboki Anita Zita. „Celldömölk Városért Érdemérem” kitüntetést kapott Semmelweis-nap alkalmából dr. Dombi István, Erős Józsefné, Horváth Lászlóné, dr. Krizmanich Mária és dr. Mosonyi Ildikó. „Celldömölk Városért Érdemérem” kitüntetésben részesült Bolla Gábor kereskedő, Kocsis Péter, a Celldömölki Önkormányzati Tűzoltóság parancsnoka, Kovácsné Horváth Andrea Celldömölk Város Önkormányzata hivatalának titkársági gondnoka, dr. Pörneczi Károly, a Celldömölki Ság hegyalja Zrt. elnök-vezérigazgatója, emellett a Kemenesalja Kórházáért Alapítvány kuratóriumi elnöke és Schimmer Győző ebrendész. „Celldömölk Városért Érdemérem” posztumusz kitüntetést kapott kimagasló szakmai, áldozatos és ki emelkedő közéleti tevékenysége elismeréseként néhai Lacza Péter, a Celldömölki Polgárőr Egyesület egykori vezetője. „Celldömölk Városért Emlék lap” kitüntetésben részesült Hajdu Dezsőné óvodai dajka, Varga Imréné szociális gondozó, az év rendőreként Illés Attila rendőr főtörzszászlós. „Pro Urbe Celldömölk” posztumusz díjban részesült Celldömölkért elkötelezettséggel végzett, több évtizedes kiemelkedő köz életi és szakmai tevékenysége, példaértékű életútja elismeréseként néhai Erdélyi Antal önkormányzati képviselő. Vas Megye Közgyűlése Elnökének Emlékérmét érdemelte ki Obráz István, a 70 éves asztalitenisz-szakosztály csapatainak edzője, aki 50 éve irányítja a csapatok munkáját. Az érmet Majthényi László, Vas Megye Közgyűlése Elnöke adta át. Idén második alkalommal adták át a Cselekvő Összefogással Celldömölkért Egyesület által alapított, celldömölki tehetséges diákok számára adományozható Kiss Péter-díjat. Dr. Petykó Csilla, Kiss Péter néhai kancelláriaminiszter, Celldömölk díszpolgára özvegye és Fehér László, a Cselekvő Összefogással Celldömölkért Egyesület elnöke adták át az elismeréseket a gimnáziumban végzett Erdélyi Regina, valamint az alsósági tagiskola végzős diákjai, Gasparics Laura és Rajczi Bianka számára.


LA

 

dizájn
címer
Celldömölk

Minden jog fenntartva

Celldömölk Város Önkormányzata
9500 Celldömölk, Városh�za tér 1.
Tel.: 95 / 777-810
Fax: 95 / 420-304
E-mail: celldomolk@celldomolk.hu

készítők cellkabel peWeb