Akadálymentes verzió
Celldömölk Város címere Celldömölk Város honlapja dizájn elem

Száz százalék drift

2013.08.01.

 Július végén került sor az Országos Drift Bajnokság Bélkő-hegyi futamára, melyet látványos csaták jellemeztek. A Celldömölki Speed Drift Team Smidéliusz Bálinttal a volánnál kiválóan szerepelt. A csapat először 2011-ben képviseltette magát egy amatőr versenyen. A csapat ezzel a sportággal öt évvel ezelőtt ismerkedett meg, elmondásuk szerint, mindig is autószerelmesek voltak , illetve szerettek megbütykölni ezt azt. A drift autósport gyökerét Japánban találhatjuk meg. Az 1960-as években itt rendezték meg először az akkoriban divatos illegális hegyi versenyeket. Itt nem az idő és a sebesség számít, hanem a stílus és a kanyartechnika. Csakúgy, mint minden sportban, itt is vannak kritériumai a látványnak. A drift sportág feltétele a hátsókerék meghajtás. A legtöbb autó gyári állapota természetesen nem elegendő ahhoz, hogy komoly eredményeket lehessen elérni vele, ezért nem elhanyagolható a motortuningolás. Magyarországon középkategóriát képvisel jelenleg, de évről évre egyre nagyobb népszerűségnek örvend mind a nézettséget, mind a versenyzőket tekintve. A Speed Drift Team egy abszolút vas megyei versenycsapat, van köztük celldömölki, ostffyasszonyfai, sárvári, illetve kőszegi csapattag is. Az Országos Drift Bajnokságban Smidéliusz Bálint jelenleg a 6. helyen áll, aki már jól összeszokott a versenyautójával. A modell egy teljesen egyedi, driftre átalakított BMW E30-as. A négy literes, V8-as kompresszoros motor körülbelül négyszáz lóerő leadására képes. Az autó átalakítását Celldömölkön a Q.T. costums műhelyében hajtották végre.A csapat az utolsó mérkőzésen nem tudott részt, így a tavalyi évet a versenyzők a 18. helyen fejezték be, ahogy ezt az autón lévő rajtszámuk is mutatja. A Bélkői futamon nem várt eredmény született, de a folyamatos fejlesztések és fáradozások meghozták a sikeres eredményt. A verseny utolsó párbaján szoros csata alakult, de a bírák akkor Bálintot jobbnak látták, így a vasi alakulatot nyilvánították ki győztesnek.


A csapat tagjai:  Kuthi László, Smidéliusz Bálint, Fáró László, Schweiger László és Töreki Bálint.


 


KR

dizájn
címer
Celldömölk

Minden jog fenntartva

Celldömölk Város Önkormányzata
9500 Celldömölk, Városh�za tér 1.
Tel.: 95 / 777-810
Fax: 95 / 420-304
E-mail: celldomolk@celldomolk.hu

készítők cellkabel peWeb