Akadálymentes verzió
Celldömölk Város címere Celldömölk Város honlapja dizájn elem

Két napos mulatság a Téglagyári-tónál

2013.08.10.

A Celldömölki Roma Nemzetiségi Önkormányzat hetedik éve rendezte meg a hagyományosnak mondható Nemzetiségi Roma Napot városunkban, augusztus 9-e és 10-e között.


Az időjárás is kegyes volt, hiszen napsütés mellett élvezhették a látogatók a programok sokaságát. A rendezvény hivatalos megnyitójára a második napon került sor, ahol elsőként Bakonyi László köszöntötte a résztvevőket. Celldömölki Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke elmondta, hogy a program célja az volt, hogy a roma lakosságot összehozzák a nem roma lakossággal, akik a közös programok által megismerhetik az etnikai csoport kultúráját. Celldömölk város önkormányzata állandó támogatója a hagyománytisztelő eseménynek. A városvezetést Fehér László polgármester és Söptei Józsefné alpolgármester képviselte, akik szintén megtartották ünnepi beszédüket.  Az alpolgármester elárulta, hogy különösen örül, hogy ezek a rendezvények a fiatalokról is szólnak, valamint hangsúlyozta, hogy Bakonyi László méltóképpen képviseli a helyi kissebség érdekeit. A két napos rendezvény során felnőttek és gyerekek egyaránt jól érezhették magukat. Szombat délelőtt kezdetét vette a főzőverseny: babgulyás, csülökpörkölt és halétel is készült a bográcsban. Délután sor került a ,,Tiéd a színpad- Ki mit tud?” vetélkedőre, ahol a gyerekek megmutathatták tudásukat a közönség és a zsűri előtt. A hölgyek több korosztályban indulhattak szépségversenyen a délután folyamán, a zsűri nehéz döntés elé került, hiszen szebbnél szebb lányok és anyukák léptek színpadra. A férfiak részére borivó versenyt rendeztek, azt nyert, aki először tette le az üres poharat. A hivatalos megnyitó után az ajándékok és a díjak kiosztása következett a dobogós helyezetteknek. Természetesen a zene és a tánc sem maradhatott ki a programok sorából: felléptek a Toronyi Rajkón Roma Táncegyüttes tagjai, a Jambo zenekar énekesei, a szombat esti hangulatról pedig Roni és Csóré Béla csapata gondoskodott. A zenés-táncos műsorok különösen nagy népszerűségnek örvendettek a helyi lakosság körében. 


 

dizájn
címer
Celldömölk

Minden jog fenntartva

Celldömölk Város Önkormányzata
9500 Celldömölk, Városh�za tér 1.
Tel.: 95 / 777-810
Fax: 95 / 420-304
E-mail: celldomolk@celldomolk.hu

készítők cellkabel peWeb