Akadálymentes verzió
Celldömölk Város címere Celldömölk Város honlapja dizájn elem

Sajtótúra

2013.06.12.

Június 12-én sajtótúra került megrendezésre Celldömölkön a Kemenes Vulkánpark Látogatóközpont szervezésében. Az egy napos programsorozat érintette a Vulkán Gyógy-és élményfürdőt, a Vulkánparkot és a Ság-hegyet is.


Június 12-én sajtótúrára várta a megyei, illetve környékbeli médiákat a Kemenes Vulkánpark Látogatóközpont.  A rendezvény Celldömölk Város Önkormányzata által elnyert uniós pályázat része. A projektet az Önkormányzat és az Őrségi Nemzeti Park Igazgatósága valósította meg, melynek célja az volt, hogy bemutassa a már elkészült és folyamatban lévő fejlesztéseket Celldömölk életében.  A programsorozat a Vulkán Gyógy-és Élményfürdőben vette kezdetét, ahol Heinrich Máté, a JUFA Ungarn Kft. turisztikai menedzsere mutatta be a 2005-ben átadott épületet. A fürdő mellett épülő négy csillagos JUFA szálló fejlesztését Birkás László, szállodaigazgató ismertette a résztvevőkkel. Az osztrák szállodalánc első magyarországi tagját december végén adják át összeköttetésben az élményfürdővel. Délután a program a Vulkánparkban folytatódott, ahol az egybegyűltek megismerkedhettek a vulkánokkal kapcsolatos kiállítással Grünwald Stefánia igazgatónő vezetésével. A délután folyamán a résztvevők ellátogattak a Sághegyi Múzeumba, ahol Bender Ferenc, az Őrségi Nemzetipark osztályvezetője vezette körbe érdeklődőket. A program ebéd után borkóstolóval és a kráter megtekintésével folytatódott. 

dizájn
címer
Celldömölk

Minden jog fenntartva

Celldömölk Város Önkormányzata
9500 Celldömölk, Városh�za tér 1.
Tel.: 95 / 777-810
Fax: 95 / 420-304
E-mail: celldomolk@celldomolk.hu

készítők cellkabel peWeb